MAGYARORSZÁG Visegrád


Visegrád a Dunakanyar ékszerdoboza

Visegrád

Fontos szerepet volt a középkorban

A visegrádi várrendszer erődítmény a Dunakanyarban helyezkedik el, Visegrád városában. A Visegrádi-hegység csúcsától a Duna partjáig húzódik. A középkorban fontos szerepet játszott, a magyar királyok egyik leggazdagabb palotája állt itt, emellett politikai és hadászati szerepe sem volt elhanyagolható. Hadászati célokat a 17. század végéig szolgált. Két részből áll: az alsó várból és a fellegvárból vagy másnéven a citadellából. Évről évre több tízezren látogatnak el a Fellegvárba amely Visegrád legmagasabb pontján található, innen nyílik lélegzet elállító panoráma a Dunakanyarra. A Szent Koronát és a koronaékszereket többször őrizték itt a történelem során ezért található meg a vár falai között a Szent Korona és a koronaégszerek pontos másolata.



Visegrád látnivalói

Visegrád

A Fellegvár

A visegrádi várat IV. Béla és felesége, Laszkarisz Mária királyné építtették 1250 körül.Jelenleg a várban számos történelmi kiállítás kap teret, így egész évben látogatható a Szent Korona másolata, a vártörténeti és a középkori fegyvertörténeti kiállítás, illetve az idelátogatók azt is megtudhatják, milyen volt az úri vadászat a középkorban.



Visegrád

Salamon torony

A visegrádi kettős várrendszert az évszázadok során többször átépítették, fejlesztették. Az alsóvár több részből állt. Rendelkezett egy kaputoronnyal, amit őrtornyokkal ellátott erődítésfalakkal védtek az ellenséges seregektől, továbbá található itt egy lakótorony is, amely egyszerre több célt is szolgált. Volt ispáni lakóhely, uralkodói szálláshely és katonai célokat kielégítő erődítmény is. Az alsóvárat és a fellegvárat völgyzárófal kötöttet össze. Ezen a falon vezettet át egy középkori országút. A fal segítségével egyszerre tudták ellenőrizni az országutat és tornyokról figyelhették a dunai hajóforgalmat.



Programajánló


Visegrád várható időjárása

VISEGRÁD