MAGYARORSZÁG Pécs


Pécs, a kultúra városa

Pécs

A város története több mint 1800 éve kezdődött

Pécs a Dunántúl legnagyobb városa. A 2 . század elején alapítottak itt várost Sopianae néven a rómaiak. A település a 4. századra a korai kereszténység egyik jelentősebb központjává vált. 1009-ben Szent István király püspökséget, Nagy Lajos király pedig 1367-ben egyetemet alapított a városban, ami az első egyetem volt az országban. A középkori Pécs az ország kúltúrális és művészeti életének központjává vált Janous Pannonius püspöknek köszönhetően. A 150 éves török hódoltság gazdag építészeti émlékekkel ajándékozta meg a várost. 2010-ben Pécset választották Európa egyik kultúrális fővárosának.



Pécs látnivalói

Pécs

A Székesegyház

A templomot 1891-ben az ország püspökei és I. Ferenc József apostoli király jelenlétében szentelték fel. A középkori hadjáratok megviselték az épületet amit az 1700-as évek elején javítottak ki. Az évszázadok során többször átépítették a 19. századi átépítést követően nyerte el mai formáját, középkori katedrális jellegét megőrizve. A 20. században is folymatosan ügyeltek a templom épségére ezért folyamatosan felújították.



Pécs

Belvárosi Dzsámi

A pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija (hivatalosan nevén Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom) a magyarországi török-iszlám építészet legjelentősebb és legjobb állapotban lévő épülete, Pécs városának egyik jelképe, napjainkban római katolikus templomként működik. Gázi Kászim budai pasa rendelte el az eredetileg itt álló keresztény templom átépítését dzsámivá az 1560-as években. A templom napjainkban is látogatható és az épület rendszeresen helyet ad szentmiséknek.



Pécs

Széchenyi tér

A Széchenyi tér a pécsi belváros szívében található. Ez a tér Pécs városának kereskedelmi, idegenforgalmi és közigazgatási központja. A középkorban a városháza és a plébániatemplom és a piactér helyezkedett itt el. 1864-ben nevezték el a teret Széchenyi Istvánról az óta viseli ezt a nevet. Itt található a város számos felfedezésre váró épülete. A téren megtalálható főbb látványosságok többek között a Gázi Kászim pasa dzsámija, a Zsolnay-kút, a Városháza, az Irgalmasrendi templom, a Megyeháza, a Nádor szálló, a Szentháromság-szobor és Hunyadi János bronz lovas szobra.



Pécs

Tévétorony

Az 1973-ban épült az adótorony amely Pécs egyik jelképévé vált. A helyén az 1908-ban épült Kiss József-kilátó állt 1960-ig. Az erdeti a kilátó jóval alacsonyabb volt csupán 24,6 méter. A helyére épült az új tv torony Vízvárdy István, Söpkéz Gusztáv és Thoma József tervei alapján készült. 197 méteres magasságával jelenleg is Magyarország legmagasabb épülete. Gyorslifttel lehet feljutni az üvegfalú étteremig ami 72 méteres magasságban található. A nyitott kilátóterasz (erős szél fújhat, így vigyázzunk, valamint aki fázós, egy pulóvert is vigyen magával) az étterem felett található 80 méteres magasságban. Innen fantasztikus panoráma tárul elénk messzire el lehet látni szép időben. Déli irányba fordulva Pécs városát, illetve a Baranyai-dombságot, messzebbre tekintve a Villányi-hegységet és a horvát Papuk- hegyet csodálhatjuk meg. Keleti irányban a Zengő, nyugatra a Tubes, északra a Mecsek hegyvonulatait láthatjuk. Tiszta időben a Badacsony is látható a toronyból.

Galéria



Programajánló


Pécs várható időjárása

PÉCS