MAGYARORSZÁG Igal


Igalban található Magyarország egyik legjobb minőségű gyógyvize

Igal

Igal története

Igal városa Somogymegyében található Kaposvártól 24 kilóméterre a Balatontól 40 kilóméterre fekszik. 1211-ben említik először írásos formában. 1272-ben már faluként említik. 1448-tól mezővárosként hivatkoznak rá. 2009-ben kap városi rangot.



Igal látnivalói

Igal

Igali gyógyfürdő

fürdő 1962 óta működik, 2001-ben kapta meg a gyógyfürdő, 2016-ban a gyógyhely minősítést. A fürdő vízellátást az 651 méteres mélységből feltörő 81 fokos, azóta már kiemelkedő gyógyhatásáról híressé vált víz biztosítja. Családias hangulatú fürdőnben minden korosztály megtalálja a számára legideálisabb kikapcsolódási lehetőséget. Évente közel 200.000 látogató keresi fel az Igali gyógyfürdőt.



Igal

Igali Anna templom, Kálvária domb

A XIV. században építettek itt Szent György tiszteletére először templomot. A török hódoltság idején Igalbannem volt állandó plébános. 1750-ben építették a mais látható templomot a régi templom romjainak felhasználásával. Az igali Kálvária-dombon épült szoborcsoport nem csak művészeti és egyházi értéke hanem történelmi szempontból is jelentős műemlék. A hely Rákóczi kuruc serege által itt elszevedett vereségének állít emléket. Itt estek el Vak Bottyán csapatai, a pihenőhely pedig a csatáknak áldozatul eső helyi lakosok előtt tiszteleg. A domb az elpusztult épületek maradványaiból jött létre.



Igal

Szent Donát kápolna

Szent Donát kápolna a somogyi szőlőhelyek ölelésében fekszik. A kápolnát a borászok védőszentjének, Szent Donátnak a tiszteletére szentelték fel. 2014-ben újították fel a kápolnát, amely egy kellemes 30 perces sétával érhető el Igal központjából.

Galéria



Programajánló


Igal várható időjárása

IGAL